Főoldal Ajánlom ismerősömnek Kapcsolat

eszközök:

Mir?l árulkodnak a fogaink? - Szervezetünk állapotáról is sokat megtudhatunk
A megfelel? fogápolással olyan súlyos betegségek, állapotok kockázatát is csökkenthetjük, mint a szívinfarktus, storke, diabétesz vagy a koraszülés.

Fogaink rendszeres ápolásával megel?zhetjük azok szuvasodását, elkerülhetjük az ínybetegségeket és a rossz lehelet kialakulását.

A megfelel? szájhigiénia által azonban nem csak fogaink egészségét ?rízhetjük meg, de csökkenthetjük az olyan súlyos betegségek, állapotok kockázatát is, mint a szívinfarktus, storke, diabétesz, vagy a koraszülés.

A fogorvosi ellen?rzések során tehát nem csak fogaink állapotáról, de egészségünk, szervezetünk m?ködésér?l is sok információt szerezhetünk.

Szájüregünk, fogaink által betekintést nyerhetünk a szervezetünkben folyó káros, rosszindulatú folyamatokról.

Olyan betegségekr?l szerezhetünk tudomást, mint a cukorbetegség, vagy az AIDS. Az Academy of General Dentistry szervezet szerint az ilyen, az egész szervezetünket érint? betegségek 90 százaléka okoz valamilyen elváltozást fogaink, ínyünk állapotában.

A betegségek felderítéséhez elegend? nyálmintát vennünk a pácienst?l, s máris sok mindent megtudhatunk. Újszülötteknél például a stressz-hormon, a kortizol ellen?rzése nyálmintából történik. A nyálminta hasznos segédeszköz a csontritkulásos betegek csonttömegvesztésének folyamatos nyomonkövetéséhez.

Bizonyos daganatos betegségekre utaló jelek kimutatásában szintén segítségünkre lehet.

A nyálminta bevált eszköz az illegális szerek használatának bizonyítására, különböz? méreganyagok, hormonok, antitestek kimutatására, melyeket például hepatitisz, vagy HIV fert?zöttség gyanúja esetén alkalmazhatunk.

A jöv?ben a nyálteszt felválthatja a vérvizsgálat szükségességét olyan esetekben, mint a cukorbetegség, Parkinson-kór és más, fert?z? betegségek.

A nyál nem csak a betegségek kimutatására alkalmas, de egyben egyik legkiválóbb eszközünk a kórokozók távol tartására.

Antitestjei segítséget nyújtanak például a megfázás ellen, de összetev?i közt található a Candida gomba növekedését gátló anyag is. HIV, vagy egyéb fert?zések esetében ezen anyagok m?ködése károsodik, ezáltal képes a Candida gombás fert?zést -szájpenészt- okozni a szájüregben, mely árulkodó tünete az el?bbi kórképeknek.

A nyálban található enzimek hatékony védelmet biztosítanak a baktériumok ellen is.

Védelmi funkciói mellett azonban szánkban több, mint 500 féle baktérium tenyészik, melyek plakkokat alkotva egészségügyi problémákhoz vezetnek. Ha elmulasztjuk fogaink rendszeres ápolását, tisztítását, a n? a betegségek kialakulásának esélye. További indormációkhoz juthat az orvostkeresek.hu portálon.
Nyomtatható változat

Megosztás a Facebook-on

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ma.hu
Ajánljuk


Most megy a TV-ben:

Küldj egy névnapi képeslapot



nevű ismerősödnek!

Kövess minket a Facebook-on is


Facebook oldalunkFacebook oldalunk megnyitása.

Felhőkép