Főoldal Ajánlom ismerősömnek Kapcsolat
 -->
eszközök:

Gyógyírek a léleknek
Dr. Edward Bach (az esszenciák megalkotója) egész orvosi pályafutása alatt azokat a gyógyszereket tartotta jónak, melyek életadók és épít?ek a szervezet és a szellemiség, a lélek számára.

Ezért kutatásai során nem is gondolt arra, hogy fémekb?l készítsen gyógyírt, hiszen ezek az embernél alacsonyabb szinten helyezkednek el. Az állatokat pedig kegyetlenségnek tartotta gyógyszerek készítésére felhasználni. Így maradtak számára a növények. Úgy gondolta, hogy a növények felhasználása nem számít kegyetlenségnek, hiszen az „?” vágyuk az emberiség hasznára lenni.

A növényeket három csoportba sorolta:


Az els? csoportba a mérgez? és alacsony életformájú növényeket tette, melyek az embernél alacsonyabb szinten helyezkednek el. Ezek csökkentik a test rezgéseit esetlegesen akár a halál állapotáig is (mérgezés), így alkalmatlanok bármiféle gyógykészítmény el?állítására.


A második csoportba az étkezési-, vagy f?szernövényeket kategorizálta, melyek az emberrel azonos szinten rezegnek. Ezek nem képesek a testes és a lelket emelkedettebb állapotba hozni, csupán a test fenntartását képesek szolgálni.


A harmadik csoportba tartozó növények az átlagembernél magasabb szinten lév?k. Ezeknek igazán áldott a hatásuk, hiszen emelkedett rezgésükkel képesek a beteg testet és lelket tisztítani, gyógyítani. Ezek között kutatva talált rá az általa felhasznált növényekre.
Fontosnak tartotta, hogy olyan növényekb?l készítse el az esszenciáit, melyek energiában gazdag helyen n?ttek. Általa legalkalmasabbnak vélt terület Közép-Angliában található, ahol a Bach Központ is megépült. A központ a mai napig err?l a területr?l gy?jti be a virágokat, így biztosítva az esszenciák „tisztaságát”.

Dr. Edward Bach orvosi munkássága alatt különböz? oltóanyagok, homeopátiás szerek készítésével is foglalkozott. Azonban számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem a testet, hanem a lelket kell megtisztítani a teljes gyógyulás érdekében. Ezért folyamatosan kereste azt a módszert, mellyel a növényekb?l nem a hatóanyagukat, hanem az információjukat tudja kinyerni. Így talált rá a napsütéses és a forralásos módszerre.

Napsütéses módszernél egy vékony falú üvegedényt kell teletölteni forrásvízzel. A víz felületét olyan virágokkal kell beborítani, melyet aznap már körülbelül 2 órán át érte a napsütés. A növényeket körülbelül 3-4 órán át kell hagyni az edényben „napozni”. Az elkészült és lesz?rt folyadékhoz 20%-os tiszta alkoholt kell adni a folyadék mennyiségével azonos mértékben. Ez az esszencia korlátlan ideig meg?rzi hatását.

A forralásos módszert általában a kora tavasszal leszedett virágoknál alkalmazzák, melyeket még nem ért túl sok napsütés. Ebben az esetben a vízbe helyezett növényeket körülbelül 30 percig kell forralni. Utána hasonlóan a napsütéses módszerhez, az alkohol hozzáadásával biztosítják az eltarthatóságát a lesz?rt folyadéknak.

Bach fontosnak tartotta – talán az egységhez tartozás végett –, hogy ezeknél a folyamatoknál jelen van mind a négy elem: a t?z, a víz, a föld és a leveg?. Hiszen a növényeket a föld táplálta, a leveg? lélegeztette, a naptól (vagyis a t?zt?l) kapták életerejüket, majd végül a víz gy?jtötte össze gyógyító hatásukat, a lelküket.


Szöveg: Tolnai Erzsébet Éva
Nyomtatható változat

Megosztás a Facebook-on

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: wellnessfarm.hu
Ajánljuk


Felhőkép


Küldj egy névnapi képeslapot



nevű ismerősödnek!

Kövess minket a Facebook-on is


Facebook oldalunkFacebook oldalunk megnyitása.