Szent-Györgyi egy groningeni laboratóriumban figyelt fel egy, addig ismeretlen anyagra. Ez felkeltette a jeles kutató érdekl?dését, tehát nekiállt, hogy izolálja ezt. Azt tudta, hogy bármi legyen is ez a valami, a mellékvesében és a citrusfélékben biztosan jelen van.
Hosszú munkafolyamat eredményeképpen el?ször mellékveséb?l sikerült el?állítania a ma már nagyon nagy népszer?ségnek örvend? antioxidáns (szabadgyökfogó) vitamint, amit el?ször hexurinsavnak nevezett el. És innen kezd?dtek csak igazán a gondok: az anyagot minden er?feszítés ellenére csak nagyon kis mennyiségben tudta el?állítani, illetve izolálni. Ez lelassította és bonyolította a kutatási folyamatot, ezért Szent-Györgyi alternatív hexurinsav-forrást keresett.
Megtalálta: ekkortájt már visszatért szül?hazájába, Magyarországra, és szegedi illet?ség? kutató lévén, rengeteg f?szerpaprika állt rendelkezésére. Kísérletsorozatba kezdett, melynek során kimutatta, hogy a paprikában is van a hexurinhoz hasonló szerkezet? anyag. Bár eleinte nem tudta, hogy teljesen azonos-e a szerkezet, a kezdeti reakciós kísérletek biztatóak voltak.
A bizonyosság tengerimalacok segítségével született meg: a kisállatokat három csapatba osztotta: az egyik csoport teljesen C-vitamin-mentes táplálékot kapott, a normál élelmet, és hexurinsavat kiegészítésként, a harmadik pedig élelmet és a paprikából kivont valamilyen redukciós hatású anyagot, aminek ekkor még nem volt neve.
A kísérlet végére azonban lett: az 1. csoport kisállat a hiányos táplálkozás eredményeképpen skorbutot kapott, a másik két csoport ellenben egészséges maradt. Ez a magyarázata a C-vitamin ma már közismert nevének: az aszkorbinsavnak, aminek a jelentése: skorbutellenes.
Szent-Györgyi filozófiája az volt, hogy az aszkorbinsavnak ott a helye minden család konyhájának polcán, közvetlenül a cukor és a só mellett, hiszen alapélelmiszer…
|