Főoldal Ajánlom ismerősömnek Kapcsolat

 


Hozzávalók:

* 6 tojás
* 6 evőkanál cukor
* 6 púpos evőkanál liszt
* 1 csipet só
* késhegynyi sütőpor
* A töltelékhez:
* 4 tojás sárgája
* 10 dkg porcukor
* 1 kávéskanál vaníliakivonat
* 10 dkg étcsokoládé
* 20 dkg vaj
* 4 evőkanál kakaópor
* 5 dkg apróra vágott cukrozott narancshéj
* 5 dkg mazsola rumba áztatva
* aki szereti, tehet bele 5 dkg apróra vágott diót is
* 1-2 evőkanál rum

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. Egy nagy, lapos tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Szitáljuk át a lisztet a sütőporral, a tojások fehérjét és sárgáját válasszuk szét. A tojássárgáját keverjük habosra a cukorral, majd a lisztet fokozatosan keverjük hozzá. A tojásfehérjékhez adjunk egy csipet sót, és robotgéppel verjük kemény habbá, majd apránként adagolva óvatosan keverjük a tésztába úgy, hogy a habot ne törjük szét. Öntsük a tepsibe, és süssük meg kb. 12-15 perc alatt, 165 fokon. Ha kész, borítsuk egy tiszta konyharuhára, húzzuk le róla a sütőpapírt, és a konyharuhával együtt tekerjük fel.

A krémhez a cukorral kikevert tojások sárgáját gőz fölött besűrítjük, majd lehűtjük. Ebbe a krémbe belekeverjük az előzőleg felolvasztott étcsokit, a vaníliakivonatot, az átszitált kakaót, a habosra kevert vajat és a rumot.

A piskótatekercset kiterítjük, megkenjük a krém 2/3 részével, megszórjuk mazsolával, narancshéjjal, dióval. Feltekerjük a piskótát úgy, hogy a széle alulra kerüljön. Bevonjuk a maradék krémmel, majd díszítjük.

Díszeket is készíthetünk hozzá, ezt már előzőleg is meg lehet csinálni, majd hagyni megszáradni. Ez készülhet akár marcipánból vagy fondantból is.

A kész süteményt ezután hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.
A recept ajánlója: C.E.


 
Még több karácsonyi recept

--- Vissza ---


 

Ajánljuk


Most megy a TV-ben:

Küldj egy névnapi képeslapot



nevű ismerősödnek!

Kövess minket a Facebook-on is


Facebook oldalunkFacebook oldalunk megnyitása.

Felhőkép